A partnerség elve az EU Strukturális Alapok fogadásában | Civil Oldal
2010. September 3. Friday, 18:45

A partnerség elve az EU Strukturális Alapok fogadásában

Írta szerkesztő 2009. március 1. vasárnap, 18:52
Ezt a cikket Civil társadalom kategóriában közölték 0 Hozzászólás eddig .

Az 1260/1999/EK tanácsi rendelet 8. cikke értelmében az Európai Közösség intézkedései az Európai Bizottság és az egyes tagállamok közötti partnerség szellemében valósulnak meg. Ez azt jelenti, hogy az intézkedések nemcsak kiegészítik, hanem hozzá is járulnak a tagállamok megfelelő nemzeti lépéseihez.  A tagállamok mind a nemzeti szabályozásnak, mind pedig a fennálló uniós gyakorlatnak megfelelően kijelölt

* regionális, helyi, valamint egyéb közigazgatósági hatóságok,
* gazdasági és szociális partnerek,
* valamint minden illetékes szerv

bevonásával széles körű és hatékony társulást hoznak létre, figyelembe véve a nemek közötti esélyegyenlőség és a fenntartható fejlődés horizontális szempontjainak érvényesítését.

Az Európai Unió Strukturális Alapjaira vonatkozó említett általános rendelkezés alapján a partnerség elve kiterjed a közösségi támogatások előkészítésére, finanszírozására, monitoringára és értékelésére. Az általános rendelkezés a partnerségi tevékenységek vonatkozásában három lehetséges szintet határoz meg. A partnerség jelenti a tagállam és az Európai Bizottság közötti együttműködést, a tagállamok kijelölt hatóságai és szervei közötti hatékony belső egyeztetést, illetve a tagállam hatóságai és a különböző gazdasági, társadalmi és egyéb civil, nem-kormányzati szervezetei közötti együttműködést. A Nemzeti Fejlesztési Terv készítése során a partnerség elsősorban ezen, harmadik értelmezését, illetve annak gyakorlatba történő átültetését érinti.

A közösségi támogatások előkészítésének szakaszában a Nemzeti Fejlesztési Terv összeállítása kiemelt fontosságú, amelynek folyamatában a partnerek (a regionális és helyi hatóságok, valamint egyéb illetékes közhivatalok, a gazdasági és szociális partnerek, illetve bármely egyéb megfelelő illetékes szerv) bevonása elengedhetetlen. A széles társadalmi konszenzus a Nemzeti Fejlesztési Terv kapcsán azért fontos, mert a Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítése, az ún. programozási időszak során nagymértékben kialakul az uniós támogatások elosztásának feltételrendszere. A Nemzeti Fejlesztési Terv sikerének egyik kulcsa, hogy a helyi, regionális, ágazati és társadalmi csoportérdekek a lehető legteljesebb mértékben érvényesüljenek, amelyek alapján a rendelkezésre álló forrásokat a különböző szereplők képesek is lehívni, illetve felhasználni.

A partnerség elvének értelmében a Nemzeti Fejlesztési Terv kapcsán lezajlott egyeztetési folyamat fontos szerepet játszik a Strukturális Alapokkal összefüggő nyilvánosság megteremtésében is. Az 1260/1999/EK tanácsi rendelet 46. cikke, valamint a 1159/2000/EK bizottsági rendelet a Strukturális Alapok által nyújtott támogatásokra vonatkozóan a tagállamok által teendő, a tájékoztatásra és a nyilvánosságra vonatkozó intézkedéseivel összhangban a partnerség további célja között szerepel az is, hogy az érintett szervezetek és csoportok értesüljenek az NFT előkészítésének azon munkáiról és folyamatáról, amelyek a végrehajtás során a későbbiekben jelentőséggel bírnak.

Tudsz választ küldeni , vagy visszalinket a saját oldaladról .

Nincs hozzászólás “A partnerség elve az EU Strukturális Alapok fogadásában”

Szólj hozzá! Szerinted?