Civil Cselekvési Terv (2007-2010) | Civil Oldal
2010. September 3. Friday, 18:49

Civil Cselekvési Terv (2007-2010)

Írta szerkesztő 2009. március 1. vasárnap, 4:10
Ezt a cikket Civil társadalom kategóriában közölték 0 Hozzászólás eddig .
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Civil Cselekvési Terve
2007-2010
Budapest, 2007. augusztus
A kormányzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányelveit a Társadalompolitikai Kabinet 2006. október 10-i ülésén elfogadta, civil szakmai vitára bocsátotta, egyben határozott a tárcaszintű civil cselekvési tervek elkészítéséről. Az SZMM szakmai vezetői értekezlete az ágazati civil cselekvési tervét 2007. február 28-i ülésén jóváhagyta, egyben megbízta a társadalmi kapcsolatokért felelős szakállamtitkárt, hogy a kormánydöntést követően véglegesítse az abban foglaltakat.

A Kormány 2007. augusztus 23-i ülésén elfogadta “A kormányzati civil kapcsolatok fejlesztését szolgáló egyes intézkedésekről” szóló 1065/2007 (VIII. 23.) sz. határozatát (MK 111.).

Az SZMM cselekvési terv épít:

  • A kormány irányelvekben és kormányhatározatban foglaltakra,
  • az FMM 2003-2006. közötti civil stratégiája és cselekvési tervében rögzített feladatok megvalósulása tapasztalataira,
  • az SZMM statútumában és Szervezeti Működési Szabályzatában foglalt releváns feladatokra, valamint
  • a szakállamtitkárságok által megjelölt célokra.
A cselekvési terv a következő területekre összpontosít:

1. A társadalmi részvétel eszközrendszerének fejlesztése
Az SZMM tevékenységében a civil kapcsolatok fejlesztése érdekében biztosítani kell annak eljárási, szervezeti és technikai feltételeit, hogy a nyitott jogalkotás elvének megfelelő követelmények – a minisztérium érdekszférájában, hatókörében tevékenykedő – civil szervezetek körében reálisan teljesíthetők legyenek. A tárcaszintű jogalkotási és döntés előkészítés folyamatában, valamint a minisztériumi intézményeiben biztosítani kell, a civil együttműködés és/vagy érdekegyeztetés formalizált keretek közötti működését. A TAMOP 2. 5. 1. akcióterv keretében biztosítani kell az eredményes munka feltételéhez szükséges kapacitásfejlesztést.
2. A jogi környezet felülvizsgálata és szükség szerinti átalakítása
Az SZMM mint a kormányzati civil kapcsolatok fő felelőse a közhasznú szervezetekhez történő állami/önkormányzati feladatok kihelyezése, a közfeladat ellátásában történő együttműködés szélesebb körű elterjedése érdekében – a PM és IRM-al egyeztetetten – kezdeményezi az érintett jogszabályok felülvizsgálatát, és szükséges jogharmonizációk megtételét.

3. A civil szervezetek hatékony működésének elősegítése

Az SZMM kiemelt feladatai közé tartozik a civil szolgáltató és információs központok (CISZOK) és Esélyek Háza hálózatának fenntartása, fejlesztés és támogatása. Tekintettel arra, hogy a civil szektor foglalkoztatási kapacitásának bővítése, a szociális gazdaság intézményeinek megerősítése kormányzati prioritás – a TAMOP keretében is – bővíteni szükséges a partnerség munkaformáit. Ösztönözni és támogatni kell a felnőttképzésben a nonprofit speciális ismeretek oktatását, tananyagok és tankönyvek, taneszközök fejlesztését, valamint a nonprofit ismeretek távoktatási formájának kialakítását. Segíti az önkéntes központok hálózatának országos kiépítését, az önkéntes tevékenységekről tájékoztató ügyfélszolgálatok kialakítását, valamint a fogadó szervezetek képzését.

4. Az állami támogatások felhasználóbarát elemeinek megteremtése

A 15/2006. SZMM utasítás alapján létrejött egységes pályázatkezelő szervezet (ESZA Kht.), hozzájárul az államháztartásnak a civil szervezetek pályázati és egyéb támogatására vonatkozó szabályainak támogatóbarát megteremtéséhez. Az SZMM támogatáspolitikájában – a közpénz-felhasználás szigorú követelményeit szem előtt tartva – az egyszerűbb, kevésbé bürokratikus, civilbarát eljárásokat követi és alkalmazza.

5. Az állami és önkormányzati közfeladat-ellátásban a civil szerveztek részvételének elősegítése

A foglalkoztathatóság javítása, a foglalkoztatási szint növelése, a szociális ellátás, a gyermek és ifjúság védelem, az esélyegyenlőség, a szak -és felnőttképzés területén az államnak szüksége van közfeladatai magas szintű ellátásához a civil szektor erőforrásaira (humán, szellemi, anyagi, technikai, eljárási és információs értelemben egyaránt). Az Államreform Bizottság (ÁRB) munkaprogramjában foglaltak, illetve a vonatkozó kormányzati intézkedések szerint elő kell segíteni a civil szervezetek állami és önkormányzati közfeladat-ellátásban történő részvételét, a szolgáltatások akkreditációját és a feladatok kiszerződését. A munkaerő-piaci szolgáltatások terén a TAMOP 2. 6. 1. akcióterv keretében biztosítani kell az eredményes munka feltételeit.

SZMM civil feladat és ütemterv
1. a társadalmi részvétel eszközrendszerének fejlesztése
  1. A minisztérium jogszabály-alkotási tervének nyilvánosságra hozása. A tervezett tárgykörökkel kapcsolatban beérkező érdemi, szakmai javaslatok fogadása. Az érintett civil szervezetek bevonása az ágazati jogszabályok előkészítésébe, módosításába.
    Fő felelős: Közig. Koordinációs Főosztály, Jogi Főosztály és az érintett szakmai főosztályok
    Közreműködők: testületek, Esélyek Háza, Civil Szolgáltató Központok (CISZOK) Hálózat
    Határidő: folyamatos
  2. A nyilvánosság és a működés feltételeinek biztosítása a Szociális és Munkaügyi Minisztérium munkájában résztvevő tanácsadó testületek, konzultációs fórumok számára. Koordináció a testületek között.
    Fő felelős: Társadalmi Párbeszéd és Civil Kapcsolatok Főosztály (TPCKF)
    Közreműködők: érintett főosztályok, szakállamtitkárságok
    Határidő: 2007. II. félév, folyamatos
  3. Szakmai és módszertani segítség biztosítása a főosztályok részére a minisztérium által működtetett testületek civil delegáltjainak megválasztásához.
    Fő felelős: TPCKF
    Közreműködők: érintett főosztályok
    Határidő: folyamatos
  4. Folyamatos információcsere és kapcsolattartás az ágazati érdekegyeztetésben résztvevő szervezetek és a minisztérium egységei között.
    Fő felelős: TPCKF, érintett főosztályok
    Közreműködők: szakmai civil műhelyek, testületek
    Határidő: 2007 II. félévtől folyamatos
  5. A civil párbeszéd kereteinek megteremtése, illetve kiszélesítése, a fórumrendszer eljárásjogi szabályainak megalkotása.
    Fő felelős: TPCKF
    Közreműködők: érintett főosztályok, testületek, Regionális Munkaügyi Központok (RMK), Esélyek Háza, CISZOK Hálózat
    Határidő: 2008. I. félév
  6. A tájékoztatás fórumainak megteremtése a civil kábítószerügyi szakmai szervezetek részére.
    Fő felelős: Nemzeti Kábítószerügyi Koordinációs Osztály
    Határidő: folyamatos
  7. Civil képviselet biztosítása a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságban.
    Fő felelős: Nemzeti Kábítószerügyi Koordinációs Osztály
    Határidő: 2007. március, utána folyamatos
  8. A szociális szolgáltatások megújításával kapcsolatos fejlesztési intézkedések (sztenderdek; jogosultsági kritériumok meghatározás, stb.) első tervezési lépésétől kezdődően az elkészült anyagok széles körű szakmai vitájáig bevonásra kerül valamennyi civil szervezet munkacsoportok keretében.
    Fő felelős: Családi és Szociális Szolgáltatások Főosztálya, SZMI
    Közreműködő: Jogi Főosztály, RMK
    Határidő: folyamatos
2. a jogi környezet felülvizsgálata és szükség szerinti átalakítása,
  1. A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény alkalmazása során felmerült szakmai tapasztalatok összegyűjtése és a módosítással kapcsolatos javaslatok megfogalmazása.
    Fő felelős: TPCKF
    Közreműködő: CISZOK Hálózat
    Határidő: 2007. II. félév
  2. A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosítása
    Fő felelős: TPCKF
    Közreműködő: Jogi Főosztály, NCA testületek, ESZA Kht.
    Határidő: 2007. II. félév
  3. A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény felülvizsgálatának civil szakmai koordinációja, módosítással kapcsolatos javaslatok megfogalmazása.
    Fő felelős: TPCKF
    Közreműködő: Jogi Főosztály, CISZOK Hálózat
    Határidő: 2008. II. félév
  4. A civil szervezetekkel való együttműködés eljárási szabályainak kimunkálása és bevezetése.
    Fő felelős: TPCKF, Jogi Főosztály
    Közreműködők: érintett főosztályok, intézmények, testületek, RMK, szakmai műhelyek, Esélyek Háza, CISZOK Hálózat
    Határidő: 2008. II. félév
  5. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások 2007. évi irányított területi kiegyenlítési rendszeréről szóló 239/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet eljárás során szerzett tapasztalatok alapján a 2008. évi szabályok kidolgozása.
    Fő felelős: Családi és Szociális szolgáltatások Főosztály
    Közreműködő: Jogi Főosztály, Gyermek és Ifjúságvédelmi Főosztály
    Határidő: 2007. II. félév
3. a civil szervezetek hatékony működésének elősegítése,
  1. A minisztérium feladatköréhez kapcsolódó, pályázati támogatásban részesülő civil szervezetek ismertségének erősítése, társadalmi elfogadottságának javítása. Jó gyakorlatok összegyűjtése.
    Fő felelős: Sajtó titkárság, Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet, OFA
    Közreműködők: TPCKF, RMK, ESZA Kht.,
    Határidő: 2008 I. félév, illetve folyamatos
  2. A www.civil.info.hu, a Civil Szolgáltató Központok Hálózata, az Esélyek Háza, szakmai hálózatok működtetése a tematikus, széleskörű tájékoztatás stratégiai és szakmapolitikai kérdésekben.
    Fő felelős: TPCKF, OFA
    Közreműködők: érintett főosztályok, RMK
    Határidő: 2007 II. félév, illetve folyamatos
  3. A TAMOP végrehajtásából adódó feladatok során a civil szervezetek bevonása.
    Fő felelős: EU Tervezési Iroda
    Közreműködők: TPCKF, érintett szakmai főosztályok, RMK
    Határidő: folyamatos
  4. Távoktatási formában használható tananyag írása az alábbi témákban:
    A civil szervezetek működési hatékonyságának növelése képzésekkel (nonprofit ismeretek oktatása “a közigazgatás és a civil szervezetek kapcsolata” témakörben),
    A civil szereplők digitális írástudásának fejlesztése az e-pályázati követelményeknek való megfelelés céljából.
    Fő felelős: NSZFI
    Közreműködők: Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály, TPCKF
    Határidő: 2007. II. félév, illetve 2008. I. félév
  5. Az önkéntesség fejlesztését szolgáló intézkedések koordinálása.
    Fő felelős: TPCKF
    Közreműködők: OFA, Önkéntes Központ Alapítvány
    Határidő: 2007. II félév, folyamatos
  6. A gyermekvédelem területén pályázati úton a jó gyakorlatok összegyűjtése, bemutatása, ismertetése széles körű terjesztése.
    Fő felelős: Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
    Közreműködő: Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály
    Határidő: 2008. I. félév
  7. A diszkrimináció elleni küzdelem eredményességének növelése, az egyenlő bánásmódról szóló törvény végrehajtásának elősegítése
    Fő felelős: Egyenlő Bánásmód Hatóság
    Közreműködők: Esélyegyenlőségi Főosztály, Fogyatékosügyi és Rehabilitációs Főosztály, Roma Integrációs Főosztály, RMK
    Határidő: folyamatos
4. az állami támogatások pályázóbarát elemeinek megteremtése,
  1. Egységes minisztériumi pályázatkezelő szervezet létrehozása és működtetése.
    Fő felelős: Államtitkár
    Határidő: létrehozásra 2007. I. félév, működtetés folyamatos
  2. A minisztérium – civilszektorra irányuló- pályázati rendszerének, a pályázati eljárás átláthatóságának biztosítása, adminisztratív terhek csökkentése, kihelyezett források hasznosságának mérése, valamint a szervezetek pályázóképességének javítása. Kiemelt figyelmet kell fordítani a hátrányos helyzetű térségekben működő civil szervezetek pályázatokhoz való hozzáférésének biztosítására
    Fő felelős: ESZA Kht., OFA
    Közreműködők: CISZOK hálózat, RMK, Esélyek Háza, Monitoring Titkárság
    Határidő: folyamatos
5. az állami és önkormányzati közfeladat-ellátásban a civil szervezetek részvételének elősegítése.
  1. A civil szervezetek fejlesztését lehetővé tevő intézkedések megjelenítése a TÁMOP Akciótervekben, és a megvalósítás elősegítése, nyomon követése.
    Fő felelős: Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Monitoring Titkárság
    Közreműködő: TPCKF, érintett szakmai főosztályok
    Határidő: 2007. I. félév, folyamatos
  2. A közfeladat ellátás és finanszírozással összefüggő, szektor szintű tapasztalatok összegyűjtése.
    Fő felelős: Koordinációs Szakállamtitkár
    Közreműködés: TPCKF, érintett szakmai főosztályok, RMK
    Határidők: 2008. I. félév
  3. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkatársainak továbbképzési rendszerébe a civil szervezetekkel való együttműködés témájának beépítése, felkészítés a szolgáltatás vásárlására.
    Fő felelős: FSZH, RMK
    Közreműködők: OFA, Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály
    Határidő: 2008. II. félév
  4. Az SzMM-mel együttműködő civil szervezetek adatbankjának és integrált információs rendszer létrehozása, fejlesztése és karbantartása.
    Fő felelős: FSZH
    Közreműködők: TPCKF, érintett főosztályok, SZMI, RMK, CISZOK, Esélyek Háza hálózat
    Határidő: 2008. II. félév
  5. Munkaerőpiaci projektek fejlesztése, kísérleti bevezetése, szakmai és pénzügyi sztenderdek kialakítása.
    Fő felelős: OFA, FSZH
    Közreműködők: RMK, Civil Foglalkoztatási Műhely, szakmai ernyőszervezetek
    Határidő: 2007. II. félév, illetve folyamatos
  6. A kormányzati szervek, kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek közti együttműködés erősítése, kiszélesítése, különös tekintettel az oktatási és lakhatási szegregáció enyhítésére, illetve megszüntetésére.
    Fő felelős: Roma Integrációs Főosztály, Egyenlő Bánásmód Hatóság
    Határidő: folyamatos
  7. A felnőttképzés kiszélesítése érdekében az érintett civil szervezetek és szakmai szervezetek bevonása.
    Fő felelős: NSZFI
    Közreműködők: Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály
    Határidő: 2008. I. félév
Tudsz választ küldeni , vagy visszalinket a saját oldaladról .

Nincs hozzászólás “Civil Cselekvési Terv (2007-2010)”

Szólj hozzá! Szerinted?