Veszélybe kerülhetnek a civil szervezetek | Civil Oldal
2010. July 30. Friday, 8:14

Veszélybe kerülhetnek a civil szervezetek

Írta szerkesztő 2009. március 8. vasárnap, 12:20
Ezt a cikket Civil Hírgyűjtő kategóriában közölték 0 Hozzászólás eddig .

Veszélybe kerülhet a civil szervezetek működése a kormány új adórendszerének bevezetése után. A kabinet megszüntetné a közcélú adomonyok után járó kedvezményt is, a segélyszervezetek szerint emiatt jelentősen csökken majd az adakozók száma.  A Magyar Vöröskereszt szállójának bejáratánál már órákkal a nyitás előtt az éjjeli melegedőre várnak a hajléktalanok. A 38 férőhelyes menedéket és az épületben működő 200 fős átmeneti szállót egyre nehezebb fenntartani a folyamatosan csökkenő normatívákból, ezért a szervezetnek nagy szüksége van az adományokra is.

A Magyar Vöröskereszt évente egymilliárd forint értékű adományt kap cégektől illetve magánszemélyektől. A szervezet kommunikációs igazgatója szerint a gazdasági válság miatt már most jelentősen csökkent az adományozók köre.

„Ebben a helyzetben a kormányoknak világszerte, nemcsak Magyarországon az a feladatuk, hogy különböző kedvezményekkel ösztönözzék az adakozókat, az adományozást magát is” – nyilatkozta Harrach Gábor, a Magyar Vöröskereszt kommunikációs igazgatója.

A kisebbségi kormány azonban a legtöbb társaságiadóalap- és személyijövedelemadó-kedvezményt, így a közcélú adományok után járót is eltörölné. Harrach Gábor szerint emiatt kevesebb lesz az adakozó, pedig egyre nagyobb szükség van rájuk.

Az Ökumenikus Segélyszervezet is egyike azoknak a szervezeteknek, akik nem részesülnek központi támogatásból, ezért az adókedvezmények eltörlése miatt várható bevételkiesés a működésüket is veszélyeztetni. A segélyszervezet a hazai civil szervezetek összefogását kezdeményezi a kedvezmények megtartása érdekében.

Tudsz választ küldeni , vagy visszalinket a saját oldaladról .

Nincs hozzászólás “Veszélybe kerülhetnek a civil szervezetek”

Szólj hozzá! Szerinted?