Szociális Akció Nemzetközi Napja | Civil Oldal
2010. March 10. Wednesday, 5:52

Szociális Akció Nemzetközi Napja

Írta szerkesztő 2009. október 28. szerda, 8:42
Ezt a cikket Megemlékezés kategóriában közölték 1 Hozzászólás eddig .

A Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete (IFSW) az Európai Unió által támogatott kutatási programban összegezte az európai szociális munkások tapasztalatait a társadalmi kirekesztettséggel kapcsolatban. A kutatás vezetői arra biztatták a résztvevő országok kormányait, hogy döntéshozókkal és szakemberekkel, az e területen dolgozó vagy a problémák iránt érzékeny civil szervezetekkel, közösségekkel együtt dolgozzanak ki programokat a marginalizálódott rétegek beilleszkedésével kapcsolatosan. Az IFSW 1997. november 12-ére meghirdette A SZOCIÁLIS AKCIÓ NEMZETKÖZI NAPJÁt. Magyarországon először Nógrád megyében ünnepelték meg ezt a napot 1998-ban. Nógrád Megye Közgyűlése felhívással fordult valamennyi önkormányzathoz, a magyar társadalomhoz, hogy segítsék a kezdeményezés hagyománnyá válását. 2000 novemberében Budapesten is megrendezték az első emléknapot, amelyen a szociális és családügyi miniszter kitüntetéseket adott át.

Tudsz választ küldeni , vagy visszalinket a saját oldaladról .

1 hozzászólás “Szociális Akció Nemzetközi Napja”

  1. 2009.11.12 14:32

    Kiss Péter büszke az emberekre, és arról is szólt Budapesten, hogy a magyar szolidaritásnak van ereje.

    Van ereje a magyar szolidaritásnak – mondta Kiss Péter társadalompolitikai miniszter csütörtökön a Szociális Expo 2009 című, kétnapos budapesti rendezvény megnyitóján, a szociális munka napján. A miniszter, miután megköszönte a kormány nevében a szociális munkások ténykedését, azt mondta, a gazdasági világválság rányomta bélyegét a szociális tevékenységre, de a válság leküzdésében a szociális szakma legalább olyan sokat tud tenni, mint az üzleti szféra. Pataki Éva, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke szerint ez az év volt az egyik legnehezebb a válság miatt. „Büszke vagyok az emberekre, mert (…) valahogy megoldják, leküzdik a válságot, és nem feltétlenül a pénzzel, hanem az odafigyeléssel és a kölcsönös segítséggel” – fogalmazott.

    A rendezvényen a beszédeket követően Herczog László szociális miniszter és Kiss Péter díjakat és elismeréseket adott át a szociális szféra dolgozóinak, önkormányzati és civil szervezetek tagjainak. A szociális expót – a szociális munka napja alkalmából – a Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Innováció Alapítvány második alkalommal rendezte meg. Az eseményen előadások hangzanak el egyebek mellett az idősek ellátásáról, a fogyatékossággal élők helyzetéről, a szegénység elleni küzdelemről, a hajléktalanokról, a falugondnoki hálózatról és a szociális munkáról. Konferenciát tartanak a migrációról, bemutatkozási lehetőséget kap számos civil szervezet és kezdeményezés.

    A szociális munka napjának előzménye: az 1990-es években a Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége (IFSW) egy Európai Unió által finanszírozott kutatási programra vállalkozott. A szervezet 1997-ben összegezte az európai munkások társadalmi kirekesztettségével kapcsolatos kutatások eredményeit, majd november 12-ét a szociális akció nemzetközi napjává nyilvánította. Magyarországon először 1998-ban, Salgótarjánban ünnepelték meg a szociális munka napját, később ezt országossá nyilvánították. E napon köszönetet mondanak azoknak, akik vállalják embertársaik segítését, képesek másokért, mások emberi méltóságáért dolgozni.

    (MTI)
    No comment! :(

Szólj hozzá! Szerinted?