Vasárnap este fél hatkor meggyújtják az elsõ gyertyát az ország legnagyobb adventi koszorúján a szegedi Dóm téren. A Dóm Téri Advent programsorozat már pénteken megkezdõdik.
Az állatok késõ õszig - amíg a jószág havat hozott a hátán - a pásztorral együtt a legelõn vannak. Ekkor behajtanak a telelõ helyekre, és el kell számolniuk a jószággal. Elõkerül a rovásfa két fele; a pásztor és a gazda egyeztetik azt. Az elveszett állatok emlékére koszorút eresztenek a Hortobágy folyóba. Köszöntik az adventet a hortobágyi templom falánál és az adventi koszorú lángjával pásztortüzet gyújtanak az öreg pásztorok a kisbojtárokkal a tél beköszönte elõtt, a hortobágyi vásártéren.
Bálából épül színházterem az ország egyik legpatinásabb közterén, a szegedi Dóm mellett. A karácsonyig mûködõ színház falai nyolcszáz bála szalmából állnak majd. A Dóm Téri Advent programsorozat keretében idén több mint száz rendezvény várja az érdeklõdõket. Itt lesz látható az ország legnagyobb adventi koszorúja is. A tíz méter átmérõjû, gigantikus méretû koszorú súlya meghaladja az egy tonnát.